*GLOBÁLIS ESEMÉNYEK*

Az elmúlt emberöltők alatt az Érkezők történelme aránylag békésen alakult, hisz ezidő alatt nem volt egyetlen városuk ellen sem szörnyektől érkező nagyobb támadás. A felszín alatt azonban ezernyi konfliktus és probléma lakozik.

Az elmúlt száz évben Révben megszilárdult a királyság, egyesek szerint a régóta várt aranykor köszöntött a városra. A királyokat a nemességen és peremvidék urain kívül különböző fanatizált szekták támogatták, akik bármire képesek voltak. A megkoronázásra kerülő örököst uralkodásában a helyi szokások szerint a trinusz tagjai segítették: a főbíró, az archon és az egyik kiemelt hit vezetője, a főpap. A Thrillion Kapui Egyház hatalma évtizedeken át fogyott, így érthetően nem nézték jó szemmel, hogy Távolrév “hivatalos” vallását az Egyetlen-hívők vezetik, de úgy tűnik ez volt az ára koronának.

A város mindemellett igen furcsa viszonyban áll a többi ismert településsel. Sziklaöböllel látszólag békés kapcsolatát a Tengeri Céhvel kapcsolatos gondok okozzák: a Céh még mindig saját mólóval bír a kikötőben, ám olykor túlkapások miatt megesett, hogy véres leszámolások történtek a városőrség által kevésbé ellenőrzött negyedekben. A legemlékezetesebb eset volt, amikor a Céh leghíresebb hajóján, a Jeltelenen szolgáló legénység jó részét kalózkodás vádjával a révi Piactéren felakasztották. A két város közötti viszonyra a hűvös tiszteletadás a legtalálóbb kifejezés.
Távolrévre van azonban utalva Pormeder, hisz a távoli délről Révbe menekülő elfek nemcsak a környéket virágoztatták fel, hanem terményeikkel a Tornyokat is ellátják. A Toronyurak épp ezért - folyamatos morgásuk mellett - Révben mágiaiskolát nyitottak, hol a szóbeszéd szerint a mágusmesterek új, sötét varázslatokat is tanítanak, melyek saját kísérleteikből jöttek létre. Ezt a belterjes varázslói csoportot furcsa mendemondák kísérik, egyesek szerint vérben fürdenek, mások szerint félik a napfényt.
Ötbánya és Távolrév viszonya mint mindig, most is ellentmondásos. A révi nemesi házak és az ötbányai nemestörpe családok látszólag kedvüket lelik egymás társaságában, azonban az ötbányaiak nem fogják azt elfelejteni, hogy a Pockoló törpéit az Árnyas erdőben a réviek megharmadolták, sem azt, hogy nemrégen révi bűnbandák fosztották ki a Mithrill Bankot, Távolrév a kárpótlással még mindig nem fizette meg. A törpék úgy érzik, a tengerparti város nagy adósuk.

Egy évszázada Ötbánya vitathatatlanul a leggazdagabb város volt.
A frissen felfedezett mithrill telérből könnyedén lehetett bányászni. A Mithrill Bank készletei nőttek, Távolrév és Sziklaöböl másfél évtizeden át az Ötök Tanácsának kegyeit kereste. A Felváros komor, zömök házai között egyre gyakrabban feltűntek a távolrévi hatásvadász pompa karcsú épületei is.
A gondtalan, makulátlan idillen elsőként Pormeder ejtett foltot: A rohamos iramban fejlődő és tökéletesedő mágia tudorai egy templomot kívántak építeni a sivatag határán, Pormeder és Ötbánya közé, amitől a Karavánpihenő pusztulásakor összezavart mágiaszálak helyreállítását remélték. Az Ötök kezdetben üdvözölték az ötletet, ám az építkezés hamar diplomáciai vitába fulladt, mivel nem tudtak megegyezni a költségekről, és az Ötök nyíltan ellenezték, hogy Pormeder a torony épületén kívül magára a völgyre is igényt tart.
Az eltérő habitusú törpék és a mágiahasználók közt hamar megszakadtak a tárgyalások, és mindkét város hadakat vezényelt az épülő toronyhoz, mellyel kezdetét vette a később Manaháborúként is emlegetett, éveken át húzódó háborúskodás, melyből a számbeli fölény ellenére az Ötbányaiak kerültek ki vesztesen (Sziklaöböl és Távolrév hatalmas döbbenetére.) Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a lomha, védekezéshez szokott törpe hadtestek nehezen vették föl a versenyt a könnyű, de mágikus harcosokkal. De a visszavonulás valódi oka minden bizonnyal az volt, hogy a Mithrill Bankot a háborúra koncentráló törpék orra előtt (vagy háta mögött) időközben kirabolták.
Ötbánya pénzhiánnyal küzdött, és nem segített ezen az sem, hogy néhány csaló aranyat hamisított. Az aranyhamisítás miatt a Mithrill Bank kifosztását is a révi tolvajbandákra kenték. A város, hogy mentse szorult helyzetét, a Tengeri Céhnek eladta dohánymonopóliumát, a Toronyurak pedig jóvátételként rekvirálták a Dérkereskedelem monopóliumát (és azonnal megtiltották a Dér bárminemű kereskedelmét). Hogy ezt felügyelhessék, nagy számban Ötbányára költöztek, és belső praktikákkal ellehetetlenítették a felváros törpék általi irányítását. Szerencsére a sivataghoz szokott hivatalnokok nagy részét elűzte a zord időjárás, de a Felvárosban azóta is sokkal kisebb már a törpék befolyása, mint annak előtte.

A város szorult helyzetén végül a gnómok segítettek, kik remek bányamérnöki munkával új szerkezeteket alakítottak ki, melynek köszönhetően síneken futó csillék és furfangos szerkezetek szállítják az igazán mélyre lenyúló bányákból az érceket.
Az apadó kereskedelemmel és elszegényedéssel küzdő város a saját, belső értékeinek tökéletesítésébe menekült: a felhalmozódó ércekből tökéletesítette a fegyver- és vértkovácsolási technikáit. Olyannyira, hogy mára senkit nem tekintenek a kontinensen valódi fegyverművesnek, ki nem járt volna már legalább egyszer a törpéknél, hogy ellesse azok praktikáit. A fegyverek valódi próbája nyolc évvel ezelőtt történt, amikor az újra megerősödő Ötbányai Hadsereg játszi könnyedséggel söpörte el az otthonukat újra fenyegető goblinok hordáit, felhívva ezzel a figyelmet Ötbánya erejére. A győzelem örömére az Ötök Tanácsa nem kevés pénzzel és munkával felépíttette a barlangváros szívében a Sziklakatedrálist, amely a szikla-magma-érc hármassága előtt tiszteleg.
Sziklaöböllel mindmáig jó a kapcsolata a városnak, Még akkor is, ha a Tárnák Városa hamarjában magához édesgette a Tengerváros legjobb kovácsait. A két város közötti út már jó ideje megtisztult és járható, az Ötök pedig örömmel veszik azt, hogy a Céh önkéntes vámot fizet nekik a dohányból.
Pormeder és Ötbánya viszonya mindmáig rossz, noha a Pormederbeliek újra elkezdtek diplomatákat (egyesek szerint kémeket) küldeni a törpékhez. A törpe vezetők Távolrév közeledését sem nézik jó szemmel, nem bíznak a Távolrévből érkező furcsa, sötét mágusokban, ugyanis még emlékeznek saját “bűnükre”: a sötételfek megteremtésére.

Sziklaöböl békéjét szinte semmi nem zavarhatta meg az elmúlt évszázad alatt. Az út menti ork táborok felszámolása ugyan eltartott pár évig, ám aztán a sáncok és apró helyőrségek létrehozásával a portyázó orkok is felhagytak a támadásokkal. A Tengeri Céh befolyása csökkent, azonban még mindig jelentős. Furcsa, de Sziklaöböl mindezt a Révben fel-feltűnő kalózoknak köszönheti, hisz ők voltak azok, akik miatt a Tengeri Céh végül segítséget és katonákat kért a Városőrségtől.
A Céh a környező pici szigetek némelyikét is belakta, kereskedelmi állomásokat alakított ott ki. A révi viszonya azonban változó: egymásra vannak utalva, a Céh és a révi király, hisz utóbbinak is haszna származik a Céh tevékenységéből, ám problémák - mint a Jeltelen legénységével esett szomorú történet - megesnek. Ettől függetlenül a Tengeri Céh - mely összeolvadt a Kereskedők Céhével - minden lehetőséget megragad, hogy nagyságát növelje, így a szövetséges város, Ötbánya gondját is sikeresen kihasználta, megszerezte a dohánymonopólium jogát. A termékből a jó barátság jegyében egy tizedet a törpe városba hagynak, ám így is jelentős haszonnal kecsegtet az üzlet.
Pormederrel a város különösebb kapcsolatba nem került, egyedül a Céhen keresztüli dohánykereskedelem az, amit megemlíthetünk. Noha Sziklaöbölben immár nem tiltott a mágia, a városőrök azért még rendszerint figyelmeztetik a mágusokat arra, hogy eme tevékenység a város falai közt nem javasolt, és ha a mágus nem hagy fel munkájával, megbillogozva a falakon kívül találhatja magát.
Sziklaöböl tehát csendesen fejlődött az elmúlt 120 évben, a felfedezések és a gyarapodás kora volt ez az időszak. Mindez a helyi épületeken is meglátszik: a korábbi puritán kinézet helyett egyre több a díszes, cicomás épület, egyre több módos polgárt látni, és a város társasági élete is fellendülőben van.

101 évvel ezelőtt Pormeder urai új korszakot nyitottak: leültek tárgyalni, és megállapodtak a Sivatagi Helyőrség felállításában. Ez alapján tornyokat építenének a sivatag minden főbb útvonalának határán, hogy a betolakodókat még időben leleplezzék. A törpékkel összefogva - nekik azt hazudva, hogy ez egy managyűjtő torony, és elhitetve velük, hogy ez az ő érdekük is - kezdtek bele az első torony építésébe. Tervük azonban lelepleződött, hisz túl sok katonát, és túl kevés munkást küldtek. így kezdődtek el az Ötbánya és Pormeder között harcok.
A sivatagi területen Pormeder katonái jobbak voltak, és a törpék egyéb gondjai miatt pár éven belül feladták a háborút, a békével Pormeder elnyerte a Dér feletti ellenőrzés jogát is, ráadásul megépítette Ötbánya felé vezető út mentén a tornyot.
A Dér monopóliumának megszerzése után a Mocsár-negyed Toronyura kísérletet hajtott végre saját hatalmának növelése érdekében, mely során a mana hirtelen felszabadulása hatalmas robbanást idézett elő. A Toronyurat azóta sem látták, egyesek szerint meghalt, de a másik kettő állítja: él. A tornyot helyreállították, ám a kerület azóta a tolvajbárók paradicsoma.
Távolrévhez Pormedret az elfek termékei kapcsolják: a szükséges luxustermékek és fényűzési cikkek immár nem Ötbányáról érkeznek. Az élelem egy részét is innen szerzi be a sivatagi város, épp ezért kénytelen volt ott - hálája jeléül - mágiaiskolát nyitni. Néhány rebellis mágus más iskolákat is nyitott a költözés után, melyet a Toronyurak egyáltalán nem néznek jó szemmel.
A pormederi dohánykereskedelem felett a sziklaöbli Céh vette át a vezetést, ám a messzi várossal mindmáig nincs kapcsolata a sivatagi településnek. A Mocsár-negyed Toronyurának eltűnése és a tolvajbárók megerősödése miatt a város belbiztonsága amúgyis ingatag, a két Toronyúr legszívesebben megfojtaná egymást, de félnek, a harmadik bármikor feltűnhet harcuk után, és egyeduralkodóvá válhat. Épp ezért mindkettő igyekszik külhoni érdekeket is a saját érdekei mellé állítani.
Pormeder helyzete tehát olyan, mint egy mithrillhalomba rejtett kígyócsalád.
Aki belekavar vagy hirtelen meggazdagodik, vagy biztos halált hal.