A gyógyászat jelenleg két nagy, jól elkülöníthető ágra bontható. Az egyik a járványok s betegségek gyógyítása, a másik a harctéri sebesültek ápolása.

A betegségeket egyértelműen nem tudják gyógyítani. Az orvosok legfőbb feladata a betegség azonosítása, s a beteg elkülönítése, megakadályozandó a járványt. Zárt térben tartják, s tájegységenként változó módszerekkel kezelik: piócázás, köpölyözés, gyógyfüvek, ráolvasások. Az érvágás is igen elterjedt módszer. A lázas betegeket vizes lepedőkkel, fürdőkkel kezelik, teákat itatnak velük. Egy súlyos betegnek a gyógyulási esélye nagyságrendekkel nagyobb az ellátás alatt, de korántsem biztos az életben maradás. Mondhatjuk bátran: az orvostudomány a betegség alatt inkább segítséget, mint sem biztos gyógyulást jelent. Ha a delikvens gyenge szervezetű, jelenlegi szintjén nem valószínű, hogy meg tudják gyógyítani komolyabb baj esetén, pl. tüdőgyulladás, komplikációs influenza, tüdővész.

A harci sebesülések szúrások, törések, vágások, s fertőzések gyűjteménye. Az világos minden orvos, felcser, de akár vajákos számára is, hogy két nagy veszély van ezekkel. Az első, hogy túl sok vért veszít, s elvérzik a sérült. Ezt szorítókötésekkel, elszorításokkal, a sebek, nagyobb erek összevarrásával lehet orvosolni. A másik a fertőzésveszély. Mésszel felszórt terület, gyógyfőzetek, sterilizált - égetett vagy alkoholba áztatott acél, vagy nemesfém - eszközök igénybevételével ez csökkenthető. A sebek alkohollal vagy füvekkel jó eséllyel tisztítható. A zúzódások kenőcsökkel, a törések sínek és operációkkal kezelhetőek. Operáció csak akkor javasolt, ha nincs más lehetőség, ugyanis ekkor nagyságrendekkel megnő a fertőzésveszély. A fellépő sebláz esetében ugyanaz a gond, mint fertőzésnél. Csak támaszt tud adni az orvostudomány. A testbe került idegen anyagok - vasdarabok, fadarabok, nyílhegyek - azonnal eltávolítandóak, mert ezeket nem lehet elégséges mértékben sterilizálni. A szúrások a lehető legveszélyesebbek, mert nagyon mélyen érintik a szöveteket, s jó eséllyel marad benne szennyeződés.

Gyógynövények

K – kenőcs
F – főzet
T – tinktúra
A – aroma (füstölő)
E – elrágni (nyersen)

Áldott fű - Közepes méretű, zöld növény. Jellegzetesen fogazott levelei vannak. Fájdalomcsillapító, de a rászokás veszélye nem áll fenn. Tavasztól őszig gyűjthető.
K, A

Korai fű - Tél-tavasz fordulóján növő fűfajta. Ezüstös levelei, kicsi, fehér virága van. Felhasználási területe: a betegség utáni erősítőtea alapanyaga.
F, T

Nemesfű - Minden nagyobb mezőn megtalálható. Vörös színű, pár tíz centis növény. Erős gyulladáscsökkentő, köhögéscsillapító, és fertőtlenítő hatása van. Egész évben gyűjthető.
F, K, E

Ébresztőfű - Kékes árnyalatú, szív alakú növény. Kék virága van, melyből ha kivonatot (kenőcs, tea, egyebek) készítünk, erős élénkítő szerhez juthatunk. Tavasszal, nyáron lehet ráakadni.
K, F, A

Bálványfű - 25-40 centis növény, vörös levelekkel, sötétzöld szárral. Általában kenőcsöt szoktak belőle készíteni. Külső, felületi sérülések, gyulladások, gennyesedések gyógyítására alkalmas. Nyáron és ősszel található meg.
K

Csillagfű - Fehér, csillag alakú növény. A fejfájást, rosszullétet mulasztja el hathatósan. Tavasszal és nyáron található meg az erdőben. K, A, E

Gyógyító fű - Sokoldalúan felhasználható növény. Arany színe, égővörös virága van. Kúszónövény. Az immunrendszert erősíti, fokozza a gyógyulást. Leginkább keverékekben használják, mint kiegészítőt. Tavasztól őszig fellelhető az erdőben, de sok kertben is, mint dísznövény.
K, F, T, A, E

Világítófű - akár 50 centisre is megnőhet. Egész évben megtalálható, magas foszfortartalmú növény. Éjjel enyhén világítanak a növény részei, innen kapta elnevezését is. A foszfortartalmú leveleket, szárakat teaként használhatjuk, mint görcsoldó, idegnyugtató. Azonban vigyázzunk vele, mert könnyen túladagolható, és mérgezést okozhat!
T

Északi fű - Apró, 4-5 centis zöld növényke. Erős sebgyógyító hatással rendelkezik, ha rábukkannak. Egész évben gyűjthető, az erdőtől a hegyekig mindenhol megtalálható.
T, E

Szivárványfű - Bódító illatú sárgás fű. Erős fájdalomcsillapító, de nagy adagban, gyakori használat mellett függőséget okozhat! Nyár végén gyűjthető.
K, T, A

Arany fű - Arany színű, kis növésű fű. A rétek gyakori lakója. A szervezet ellenállását fokozza. Tavasztól őszig gyűjthető.
F, T, A

Kardfű - Nevét erős, éles leveleiről kapta. Színe a zöld és tompaszürke közt mozog. Felhasználják a gyógyhatások fokozása érdekében, valamint törések kezelésére, mivel segíti a csontok összeforrását. Egész évben gyűjthető.
K, F

Álomfű - Sárga fű, mely nagy mennyiségben nő a nedves helyeken. A belőle készült szerek erősen nyugtató, altató hatásúak, de nem csillapítják a fájdalmat. Egész évben gyűjthető.
F, A

Démonfű - Köves talajon termő, szúrós, sötét színű növény. Erősen hánytató hatású. Tavasztól őszig gyűjthető.
F

Barlangi fű - Mint neve is mutatja, barlangokban őshonos, de előfordulhat egyéb sötét, nedves helyeken is. Magas ásványi anyag tartalma a vérveszteség pótlását segíti elő. Egész évben gyűjthető.
K, T

Lángfű - Halványkék színű fűfajta. Égési sérülések kezelésére alkalmas. Használata széles körben elterjedt, gyűjthető a tavaszi és nyári hónapokban.
K

Keserűfű - Sok helyen mint gyomnövényt tartják számon. Való igaz, elterjedt, és gyorsan szaporodó fajta. A mérgezéseket semlegesíti, bár sokan nem tudják ezt. Egész évben fellelhető.
F, A

Erdei fű - 18-35 centis zöld növény, fehér virággal. Tavasszal hajt, ekkor gyűjtik a hozzá értők. Levelében található anyagokkal kiválóan kezelhetőek a zúzódások, ficamok.
K

Ezüstfű - Ezüst színű, kecses növény. Az esztétikai hatáson kívül alkalmas a fekély, üszkösödés gyógyítására. Tipikus tavaszi növény.
K

Pipafű - kis, 30-40 centis növény. Leveleit szárítva használjuk pipadohányként is. Kellemes aromáján túl nyugtató és enyhe fájdalomcsillapító hatású. Nyár végén gyűjthető.
A

Angyali fű - Fehér, élősködő növény, mely a fatörzsekre telepszik. A felépülést segíti, a szervezet regenerálódását mozdítja előre. Egész évben megtalálható.
F, A

Csillaggyökér - Zöld levelű növény, melyen fehér pettyek találhatóak elszórtan. Gyökere vértisztító, köhögéscsillapító hatású. Nyáron és ősszel gyűjthető.
F, T, A, E

Jéggyökér - Kis, kékes növény. Télen gyűjtjük, a hó alól. Hegyekben és erdőkben egyaránt megtalálható. Gyökeréből készült kivonat a fagyás, megfázás ellen javallt gyógyír.
T

Zöldgyökér - Laktató édesgyökerű, csipkés, zöld levelű cserje, erdők gyakori alkotója. A gyökérben sok az ásványi anyag.
E

Álomgyökér - Kb. 80-120 centire megnövő vörös bokor gumós gyökere. Egész évben gyűjthető, hatása: nyugtató, altató, de nem fájdalomcsillapító!
T, E

Ezüstgyökér - 3-5 méteres fácska, melynek gyökere gumós. Levelei ezüstszürke árnyalatban tetszenek, innen az elnevezés is. A gyökerét használjuk. Főleg mint csontforrasztó ismeretes, de zúzódások kezelésére is alkalmas. Egész évben fellelhető.
K

Márványfa - Vastag kérgű, fehér fa. Ha megsértik a törzsét, fehér nedvet enged, mely krémszerű. Ez a nedv képezi a legtöbb kenőcs alapanyagát. Bármikor gyűjthető, de nyáron több szerezhető egy-egy fából.
-

Bükkfa - 15-30 méteres fa. A kérgéből készült teával borogatva megakadályozható a seb elfertőződése, begyulladása.
F

Vörösfenyő - 6-15 méteresre megnövő fenyőfajta. A törzse enyhén vöröses, egyes helyeken fűszerként használják. Jelentőségét a gyantája adja, amiben fájdalomcsillapító található. Főzve, vagy kenőcsként használható.
F, K

Viaszfa - 10-14 méteres fa, ezüstös törzzsel, és jellegzetes, viaszos levelekkel. A levelek főzetét használhatjuk fel, mint a meghűléses betegségek és a légúti megbetegedések biztos ellenszere.
F, K, A

Tölgyfa - 10-40 méteres fa, erősen erezett, sötétbarna törzzsel. Felhasználjuk termését (makk), melyben a láz, vérszegénység ellen találunk hatóanyagot. Kérgét a sebek gyógyításakor használhatjuk.
F

Szilvafa - 10-30 méteres fa. Elsősorban gyümölcse a fontos, mely kiváló íze mellett gyomornyugtató hatással rendelkezik. Egyes lényeknél ugyanakkor hasmenést okozhat. Gyümölcse ősszel szedhető.
E

Nyárfa - 15-40 méteres fa. Fehér, jellegzetes kérge a sebre terítve enyhítő hatású. A kötést lehet vele pótolni, mivel betakarja, és szorosan tartja a sebet.